Mesterlift Kft.
 

Felvonók

Kaputechnika

 

Tűzgátló ajtók

+36 72 516 935
kapu@mesterlift.hu
Kezdőlap
»
Kaputechnika
»
Sajtó
»
 Tűzgátló ajtók
Sokan nem is gondolnak rá, hogy családi házuk lakóterére éppen a garázs felől leselkedik komoly veszély. A betörések jelentős részénél éppen a gépkocsi tároló felől jutnak be a házba, s nem elhanyagolható a garázsban keletkező tűzesetek okozta veszély sem. Ezért nagyon fontos, hogy különleges figyelmet szenteljünk a ház eme két részét összekötő és egyben elválasztó ajtónak – ajánlja Európa vezető kaputechnikai cége, a Hörmann. Az építési szabályok előírják, de a józan ész is azt diktálja, hogy a garázs felől fokozottan védjük a lakórészt. A két rész közé beépítendő tűzgátló ajtóknak 30 percig bírniuk kell 800 fokos hőmérsékletet – ennyi idő alatt biztonságba helyezhetjük a lakókat és kihívhatjuk a tűzoltókat” – hangsúlyozza Szujó László, a Hörmann Hungária ügyvezető igazgatója. A Hörmann által forgalmazott, ide szánt ajtók rendelkeznek az ehhez szükséges engedélyekkel. A lakótér és a garázs közé helyezhető nyílászárók nemcsak a tűz ellen nyújtanak védelmet, hanem jól csillapítják a motorzajt és a kellemetlen kipufogógázt sem engedik a lakótérbe. A tűzgátlás elsődleges fontosságú, ezért az ilyen típusú ajtókon utólag, a beépítés során semmit sem szabad módosítani. Felmerülhet például, hogy biztonsági szempontok miatt pótlólagos hevederzárat szereljünk fel az ajtóra – ez azonban csökkentheti a tűzgátló képességet. Amennyiben valaki meg szeretné nehezíteni garázs felől történő bejutást a lakásba, akkor a multifunkciós ajtókat is tud ajánlani a cég. Ilyen például a Hörmann H3-D jelű ajtaja, amely „alapfelszereltségét” tekintve tűzgátló és hőszigetelt, de kiegészíthető hanggátló, füstgátló és a betörés ellen védelmet nyújtó eszközökkel. A tolvajok dolgát jelentős mértékben megkönnyíti, ha a garázsból minden különösebb erőfeszítés nélkül juthatnak be a házba. Elég felfeszíteni a védelem nélküli garázsbejáratot, s a betörő máris „nyugodtan” dolgozhat, hiszen az ismételten, immár belülről becsukott garázsban senki sem észleli „tevékenységét”. S ha csak egy könnyen nyitható beltéri ajtó állja útját, máris csomagolhatja az értéktárgyakat a nappaliban. Sajnos nem egyszer előfordult, hogy az emeleti hálószobában békésen szendergő család színes tévéje, hifi-berendezése és laptopja a belső garázsajtón keresztül a gépkocsi csomagtartójába vándorolt, s az áldozatoktól saját autójukkal – amelyet a nappaliban hagyott kulccsal vittek el – szállították el értékeiket. Mindez nem vagy csak jóval nehezebben valósítható meg, ha hangsúlyt helyezünk a garázsbejáratok feltörés elleni védelmére, és a garázs és lakótér közötti átjárót lezáró tűzgátló ajtót betörésvédelmi eszközökkel is megerősítjük, vélik a Hörmann szakemberei.
Büszkék vagyunk a munkánkra, és hiszünk benne, hogy csak a tartós és jó megoldásban szabad gondolkodni.
Amennyiben Ön ilyen vállalkozást keres, jó helyen jár!
A kivitelezés minőségét és az ehhez kapcsolódó elvárásait már elég régóta legalább olyan fontosnak tekintjük, mint a forgalmazott termékeink magas minőségét!